Tisztelt Olvasó!
Erdőkertes Község, Szada Nagyközség és Veresegyház Város összefogásával megvalósult és befejeződött a
KEOP-1.2.0/2F/09-2009-0023 jelű, „Szennyvíztisztító telep bővítés, korszerűsítés és csatornaépítés a veresegyházi agglomeráció területén” című projekt!
A projekt az Európai Unió támogatásával és a Kohéziós Alap társfinanszírozásával valósult meg, a Környezet és Energia Operatív Program keretében meghirdetett Szennyvízelvezetés és tisztítás pályázati konstrukció II. fordulójaként.
A három település érdekeit képviselve, a projekt kedvezményezettje a Veresegyház és Környéke Szennyvízközmű Társulás (Erdőkertes Község, Szada Község és Veresegyház Város Önkormányzata által létrehozott társulás) volt.
Az uniós pályázat közreműködő szervezete sok változáson ment keresztül: a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium Fejlesztési Igazgatóságától kezdve a Környezetvédelmi Fejlesztési Intézeten és az NKEK Nemzeti Környezetvédelmi és Energia Központ Nonprofit Kft.- n keresztül egészen a jelenlegi Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Programokért Felelős Helyettes Államtitkárságáig. Így (2010-től mostanáig) már öt kapcsolattartó kísérte figyelemmel projektünket.
Tekintsük át a projektet először a dátumok segítségével!
Támogatási szerződés aláírása: 2010. július 07.
A közbeszerzéssel kiválasztott közreműködők (projektmenedzser, közbeszerző, FIDIC mérnök, PR-os, csatornahálózat kivitelező, szennyvíztisztító kivitelező, vagyonértékelő) szerződéseinek megkötése: 2010. 09. 20. – 2011. 08. 31.
(Vagyonértékelés később: 2013.02.14.)
A csatorna kivitelezés fontosabb mérföldkövei:
Tevékenység |
Dátum |
Szerződéskötés |
2010. 11. 12. |
1. sz. szerződésmódosítás aláírása |
2012. 11. 09. |
Munkaterület átadás |
2011. 01. 27. |
Kivitelezés megkezdése |
2011. 02. 01. |
Készre jelentés |
2012. 04. 16. |
Műszaki átadás megkezdése, próbaüzem kezdete |
2012. 04. 25. |
Műszaki átadás befejezése |
2012. 05. 11. |
Tartozékok és kezelési dokumentáció átadása üzemeltetőnek |
2012. 05. 14. |
Megvalósulási dokumentáció átadása |
2012. 10. 01. |
Próbaüzem lezárása és üzembe helyezés időpontja |
2012. 11. 12. |
Mérnök átadás-átvételi (befejezési) igazolása |
2012. 11. 12. |
Jótállási időszak vége |
2017. 11. 12. |
Teljesítési bankgarancia lejárata |
2018. 01. 21. |
A szennyvíztisztító kivitelezés fontosabb mérföldkövei:
Tevékenység |
Dátum |
Szerződéskötés |
2011. 08. 31. |
1. sz. szerződésmódosítás aláírása |
2012. 08. 29. |
2. sz. szerződésmódosítás aláírása |
2013. 03. 27. |
Munkaterület átadás |
2011. 09. 19. |
Kivitelezés megkezdése |
2011. 09. 26. |
Készre jelentés |
2012. 06. 15. |
Műszaki átadás megkezdése, próbaüzem kezdete |
2012. 06. 29. |
Műszaki átadás befejezése |
2012. 07. 27. |
Tisztított szennyvíz élővízbe vezetése |
2012. 12. 01. |
Próbaüzem lezárása |
2012. 12. 28. |
2. sz. szerződésmódosítás szerinti tartalékberendezések átadása |
2013. 01. 09. |
Üzembe helyezési jegyzőkönyv lezárása |
2013. 01. 15. |
Jótállási időszak vége |
2016. 01. 09. |
Teljesítési bankgarancia lejárata |
2016. 03. 20. |
Nézzük a főbb számmutatókat!
Megvalósítási munkák nettó összköltsége: 3 272 758 221 Ft
ebből az elszámolható nettó összköltség: 3 010 863 927 Ft
Támogatási ráta kezdetben: a megvalósítási munkák elszámolható nettó összköltségének 81,865387 %-a
menet közben megemelve: 94,377995 %-ra
Kifizetett támogatási összeg: 2 841 593 006 Ft
Önrész biztosítása: Részben a Társulás kedvezményes ÖKIF hiteléből, melynek fedezetét a DMRV fejlesztési díjhányada adta, illetve részben az EU Önerő Támogatási Alap vissza nem térítendő támogatásából. (A fennmaradt önerő egy részére is sikeresen megpályáztuk az EU Önerő Alapot, így az eredetileg elnyert 58 millió Ft-ból – a támogatási ráta emelése miatt 16,663 m Ft-ot vehettünk igénybe.)
A projekt során négyszer módosítottuk a Támogatási szerződést, valamint hét alkalommal nyújtottunk be Változás bejelentést, 8 db Projekt Előrehaladási Jelentést és 1 db Zárójelentést kellett beadnunk (ez utóbbiak az adminisztráció miatt elhúzódtak, még folyamatban vannak).
A támogatási összeg kifizetését (szállítóknak közvetlenül átutalva) 35 db kifizetési kérelmünkre teljesítették, szinte minden alkalommal rekord gyorsasággal.
Az ellenőrzésekből is volt már jónéhány: 4 helyszíni ellenőrzés a közreműködő szervezettől, 2 státuszellenőrzés, valamint 3 többnapos ellenőrzés az Európai Támogatásokat Auditáló Főigazgatóságtól (EUTAF), továbbá építésfelügyeleti ellenőrzés és még néhány egyéb, a Társulásra, mint költségvetési szervre vonatkozó ellenőrzés.
Műszaki megvalósulás:
Veresegyház területén elkészült a kibővített és korszerűsített szennyvíztisztító, és mindhárom településen befejeződött a csatornaépítés (meghaladva a 90%-os területi ellátottságot; gravitációs csatorna 39,7 km, nyomóvezeték 5,2 km, rekonstrukció 4,7 km, átemelő 15 db, házi beemelő 150 db, bekötések kialakítása: 2652 db). A fejlesztés révén a korábbi 3000 m3/nap befogadóképességű szennyvíztisztító kapacitása 5000 m3/nap értékre emelkedett, így képes mindhárom településről befogadni a hálózatbővítéssel járó nagyobb mennyiségű szennyvizet. A környezetbarát új (membrán-bioreaktoros) technológiának köszönhetően a projektben együttműködő településeken keletkező szennyvíz tisztítás utáni elhelyezése a környezetvédelem szempontjából biztonságosan történik, 2012. december 1. óta élővíz-folyásba vezetve. A tisztított szennyvíz, melyet rendszeresen ellenőrzünk, mindig kiváló – ivóvízhez hasonló – minőségű.
A csatornahálózat építési munkái időben befejeződtek, de uniós kötelezettségünket teljesíteni kell; a fenntartási időszak alatt még magasabb lakossági rákötési arányt kell elérnünk.
A projektben érintett települések:
Település |
Terület (ha) |
Lakosság (fő) |
Erdőkertes |
575 |
7 778 |
Szada |
1 671 |
4 833 |
Veresegyház |
2 856 |
18 280 |
Összesen: |
5 102 |
30 891 |
Fentiekkel teljesítettük az alábbi főbb fejlesztési céljainkat:
- A környezet védelme; biztonságos szennyvíztisztítással az élővizek megóvása
- Lakossági és ipari fogyasztók mennyiségi és minőségi igényének kielégítése
- Hosszútávon biztonságos és gazdaságos üzemeltetés
- Törvényi előírások betartása; önkormányzati kötelezettségek teljesítése
Egyebek:
A három település teljes szennyvízközmű vagyonát (mintegy 6 milliárd Ft értékben) – a Képviselő testületek döntése értelmében − 2015. január 1-től a Veresegyház és Környéke Szennyvízközmű Társulás vette vagyonkezelésbe. A Társulás az üzemeltetőn keresztül gondoskodik a zökkenőmentes működtetésről, a rendszer karbantartásáról, megóvásáról, a további fejlesztésekről, felújításokról. A Társulás vezeti a szükséges nyilvántartásokat, készíti a statisztikákat és ellátja a működtetéssel járó pénzügyek intézését. Ugyancsak a Társulás feladata a szennyvízközmű bevezetésével kapcsolatos lakossági kapcsolattartás is (kivéve a közműfejlesztési hozzájárulás ügyintézését, mely önkormányzati hatáskörben maradt).
A kibővített rendszert – a fogyasztók megelégedésére – továbbra is a DMRV Zrt. üzemelteti.
Veresegyház, 2015. 03. 05.
Összeállította: Sörös Erika
Módosítás: (2015. március 06. péntek, 14:09)
Veresegyház Város hivatalos honlapja: www.veresegyhaz.hu
Szada Község hivatalos honlapja: www.szada.hu
Erdőkertes Község hivatalos honlapja: www.erdokertes.hu