Veresegyház és Környéke Szennyvízközmű Társulás
Sajtóközlemény - Átadás
Módosítás dátuma: 2013. április 03. szerda, 12:47 Írta: Administrator 2013. április 03. szerda, 12:42
SAJTÓKÖZLEMÉNY
A „Szennyvíztisztító telep bővítés, korszerűsítés és csatornaépítés a Veresegyházi agglomeráció területén” elnevezésű KEOP‑1.2.0/2F/09-2009-0023 kódszámú projekt
2013. 03. 18.
A tisztított szennyvizet a vendégek is megkóstolták.
A szennyvízcsatorna-hálózat bővítése és rekonstrukciója, valamint a korszerűsített és kibővített szennyvíztisztító 2013. március 14-én ünnepélyes kereteken belül átadásra került.
A rendezvényen ünnepi beszédet mondott Pásztor Béla, Veresegyház Polgármestere, Dr. Pásztor László, Erdőkertes Polgármestere, Oroszi Sándor, Szada alpolgármestere, a kivitelezők képviseletében Nagy Gábor igazgató és Tóth István a DMRV Zrt. vezérigazgatója.
A létesítményt az érintett polgármestereknek a kivitelezésben résztvevő konzorciumi tagok adták át.
Az ünnepségen a rossz időjárási körülmény ellenére sokan részt vettek.
Az ünnepi beszédeket követően Csikós István a Projekt menedzsere, a kedvezményezett Veresegyház és Környéke Szennyvízközmű Társulás gazdálkodó szervezetének vezetője − bizonyítva a tisztított szennyvíz kiváló minőségét − egy pohárnyit meg is ivott belőle. Az új, membrán-bioreaktoros tisztítási mód olyan minőségű tisztított szennyvíz előállítását teszi lehetővé, melyet már nem szükséges a szikkasztásos technológia szerinti öntözőterületre kilocsolni, hanem hatósági engedélyek alapján élővízbe engedhető;a befogadó a Folyás-patak.
Meghívó a zárórendezvényre
Módosítás dátuma: 2013. április 03. szerda, 12:41 Írta: Administrator 2013. április 03. szerda, 12:26
Műszaki ütemterv - AKTUÁLIS
Módosítás dátuma: 2011. december 16. péntek, 08:54 Írta: Administrator 2011. november 10. csütörtök, 00:00
Felkerült az aktuális ütemterv:
Sajtóközlemény - Zárórendezvényről
Módosítás dátuma: 2013. április 03. szerda, 12:25 Írta: Administrator 2013. április 03. szerda, 12:20
A „Szennyvíztisztító telep bővítés, korszerűsítés és csatornaépítés a Veresegyházi agglomeráció területén” elnevezésű KEOP-1.2.0/2F/09-2009-0023 kódszámú projekt
2013. 03. 05.
Ünnepélyes keretek között átadásra kerül a megépült csatornahálózat, valamint a veresegyházi szennyvíztisztító telep.
A szennyvízcsatorna-hálózat bővítése és rekonstrukciója 2013. március 11-én ünnepélyes kereteken belül átadásra kerül. A rendezvényen ünnepi beszédet mond Pásztor Béla, Veresegyház Polgármestere, Dr. Pásztor László, Erdőkertes Polgármestere és Vécsey László, Szada Polgármestere. A rendezvényen részt vevők betekintést nyerhetnek egy világszínvonalú tisztító működésébe.
A beruházás befejezése adminisztrációs feladatokkal jár, többek között folyamatban van a beruházás vagyonértékelése és a gördülő leltár alapját képező pótlási terv készítése. A vagyonértékelést és a pótlási tervet az INTERAUDITOR Neuner, Henzl, Honti Tanácsadó Kft. végzi. A több mint 40 km-nyi hálózat kivitelezője – a 15 db új szennyvíz-átemelő megépítésével és a projekt keretében megvalósult 2652 lakossági bekötés kivitelezője – a PSZ-SZVCS-V Konzorcium (konzorciumi tagok: Penta Kft., Szabadics Zrt.). Az Erdőkertes, Szada és Veresegyház lakosságát és ipari fogyasztóit ellátó Veresegyházi Szennyvíztisztító telep bővítése és korszerűsítése a hathónapos próbaüzem lezárásával befejeződött. A kivitelező a PSZK-SZVT-V Konzorcium (konzorciumi tagok: Penta Kft., Szabadics Zrt., KÖTIVIÉP’B Kft.).
A tisztító kapacitása a korábbi 3000 m3/nap értékről 5000 m3/nap értékre nőtt, képes befogadni a hálózatbővítéssel járó nagyobb mennyiségű szennyvizet. Az új, membrán-bioreaktoros tisztítási mód olyan minőségű tisztított szennyvíz előállítását teszi lehetővé, melyet már nem szükséges a szikkasztásos technológia szerinti öntözőterületre kilocsolni, hanem hatósági engedélyek alapján élővízbe engedhető, a befogadó a Folyás-patak. Ez az átkötés 2012. december 1-jén megtörtént.
A tisztított szennyvíz minőségi ellenőrzése folyamatos. A kibocsátott tisztított szennyvíz mutatói a hatósági előírásokban megszabott határértékek alatt vannak.
Sajtóközlemény
Módosítás dátuma: 2013. április 03. szerda, 12:25 Írta: Administrator 2013. április 03. szerda, 12:14
A „Szennyvíztisztító telep bővítés, korszerűsítés és csatornaépítés a Veresegyházi agglomeráció területén” elnevezésű KEOP-1.2.0/2F/09-2009-0023 kódszámú projekt
2013. 02. 07.
Befejeződött a csatornahálózat bővítése, valamint a veresegyházi szennyvíztisztító telep bővítése és korszerűsítése
A környezet megóvása szempontjából kiemelkedő fontosságú KEOP-1.2.0/2F/09-2009-0023 számú projekt - mely az Európai Unió támogatásával, a Kohéziós Alap társfinanszírozásával valósult meg – kivitelezési feladatai befejeződtek.
A szennyvízcsatorna-hálózat bővítése és rekonstrukciója 2012. november 12-én sikeresen lezárult, üzembe helyezésre került. A több mint 40 km-nyi hálózat kivitelezője – a 15 db új szennyvíz-átemelő megépítésével és a projekt keretében megvalósult 2652 lakossági bekötés kivitelezője – a PSZ-SZVCS-V Konzorcium (konzorciumi tagok: Penta Kft., Szabadics Zrt.). Az Erdőkertes, Szada és Veresegyház lakosságát és ipari fogyasztóit ellátó Veresegyházi Szennyvíztisztító telep bővítése és korszerűsítése a hathónapos próbaüzem lezárásával befejeződött. A kivitelező a PSZK-SZVT-V Konzorcium (konzorciumi tagok: Penta Kft., Szabadics Zrt., KÖTIVIÉP’B Kft.).
A tisztító kapacitása a korábbi 3000 m3/nap értékről 5000 m3/nap értékre nőtt, képes befogadni a hálózatbővítéssel járó nagyobb mennyiségű szennyvizet. Az új, membrán-bioreaktoros tisztítási mód olyan minőségű tisztított szennyvíz előállítását teszi lehetővé, melyet már nem szükséges a szikkasztásos technológia szerinti öntözőterületre kilocsolni, hanem hatósági engedélyek alapján élővízbe engedhető, a befogadó a Folyás-patak. Ez az átkötés 2012. december 1-jén megtörtént.
A tisztított szennyvíz minőségi ellenőrzése folyamatos.
További cikkeink...
JPAGE_CURRENT_OF_TOTAL